Nyomtatás E-mail

Pongó Emlékszoba

 

A 2008. évi Falunapon került megnyitásra a Pongó házaspár emlékére elkészített emlékszoba az Iskola u. 1. szám alatti iskola (volt Pártház) épületében.

A szoba úgy került kialakításra, hogy hűen tükrözze Marika néni és Berti bácsi széles érdeklődési körét, amelyben többek között az irodalom, történelem, helytörténet, népművészet, zene, hon- és világ ismeret is helyet kapott. Igyekeztünk azonban megóvni az őket jellemző zárkózottságot és egyszerűséget is. A tárlatban így a sok-sok összegyűjtött emlék egy kis szeletkéjét tekinthetik meg az érdeklődők.

Elhelyezésre került néhány fényképalbum is, melyben az Upponyi küldöttség gyermekkori emlékeit elevenítette fel, név szerint sorolva a fotókon szereplőket. Ugyan így, a családi album a közeli rokonságnak szerzett értékes pillanatokat. Az egykori gádorosi diákok pedig a táborozások már elfelejtett mozzanatait élték újra az albumokat lapozgatva.

A Pongó Emlékszoba Marika néni és Berti bácsi pedagógiai és helytörténeti munkássága előtti tisztelgés jelképeként, emlékük megőrzése részeként jött létre. Kérjük látogassák minél többen!

 

Nyitva: csak előzetes bejelentkezés alapján.

Jelentkezni munkaidőben a 06-68/490-075, 06-30/684-0771-es telefonszámokon, vagy személyesen a Községi Könyvtárban (Fő u. 30.) lehet.

 
Gádoros Nagyközség Hivatalos Honlapja, Powered by Joomla!;