Nyomtatás E-mail

VII. disznótoros nap

Községünkben immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Gádorosi Nemzetközi Disznótoros Nap.

Az évek folyamán egyre népszerűbb lett rendezvényünk. Az idei évben is sok csapat fog versenyezni, megmutatni az érdeklődőknek ügyességüket és tudásukat természetesen szem előtt tartva hagyományainkat. Érkeznek csapatok a környező településekről, Magyarország más tájairól, sőt mondhatni hogy az egész Kárpát-medence képviselteti magát, mert jönnek hozzánk Székelyföldről, Muravidékről, Szlovéniából és Szlovákiából is. A résztvevők igyekeznek megmutatni az általuk képviselt térség népviseletét és a disznótorral kapcsolatos népszokásait.

Településünk apraja-nagyja aktívan részt vesz a napi programban, községünk nyugdíjasai hagyományos süteményekkel - túrós buktával, túrós lepénnyel, szilvalekváros barátfülével, hájas buktával és tepertős pogácsával - várják az ide látogatókat.

Március 7-én, reggel hat órakor kezdődik a rendezvény, amikor az induló csapatok felvonulnak, elfogyasztják a "gádorosi körmös pálinkát" és kezdődik a verseny. Az eredményhirdetést megelőzi az erdélyi torjai testvértelepülésünk műsora és népi tánca.

A zsűri elnöke, immár negyedik alkalommal Benke László olimpiai bajnok mesterszakács.

 

A részletes versenykiírás, egyéb információ a rendezvények, események menüpont alatt található.

 
//
Gádoros Nagyközség Hivatalos Honlapja, Powered by Joomla!; created by dlacee
//